John F. Kennedy késő elnök egyszer azt mondta: „Nemzetünkben haladásunk nem gyorsabb, mint az oktatásban elért haladás. Alapvető erőforrásunk az emberi elme. ”Ezzel az állítással Kennedy elnök kifejtette számos iparos és kutató filozófiáját, akik a munkaerő termelékenységének és az alkalmazottak egyéni potenciáljának javítására törekedtek. Módszereik végül nagyobb hangsúlyt fektettek az emberek fejlesztésére, mint erőforrásokra.
Őstörténet
Az „emberi erőforrások” kifejezést csak a 20. században hozták létre. Az emberi faj azonban már régen kifejlesztett munkavállalói kiválasztási folyamatokat. Még az őskori időszakban is, az emberek gondosan mérlegelték a jelölt képesítését, mielőtt vezetői pozícióba választották volna. Ezenkívül a legkorábbi emberek nagy jelentőséget tulajdonítottak a szükséges ismeretek átadásának. A humánerőforrás-fejlesztés az oktatásra támaszkodik, amely magában foglalja az alapvető anyagoknak az alkalmazottaknak történő továbbítását, hogy jobban tudják elvégezni munkájukat.
Ősi történelem
Ahogy az emberi civilizáció tovább fejlődött, a munkatársak teljesítményének és tudásának javítására irányuló vágy. A történészek 1115 B.C. Kínában. Az ókori görögök és a babiloniak létrehozták a gyakornoki rendszert, amely egy bizonyos kereskedelemben képzett belépő szintű munkavállalókat képzett. A gyakornoki gyakorlat a középkorban is folytatódott.
Az ipari forradalom
A XVIII. Század végén Európa és Amerika gazdaságai a mezőgazdaságról a feldolgozásra költöztek. A feltalálók mechanizmusokat fejlesztettek ki a termelés felgyorsítására. A gépesítés azonban sérülésekhez, monoton munkakörnyezethez és alacsonyabb bérekhez vezetett a hatékonyabb termelés érdekében. Néhány munkáltató rájött, hogy a termelékenység nagymértékben összefügg a munkavállalói elégedettséggel, és megpróbálta javítani a képzést és a fizetést.
Emberi kapcsolatok mozgása
Az I. világháború hatalmas változásokat hozott a munkaerőpiacon. Az I. világháború után a kormány és a vállalkozások észrevették, hogy a munkavállalók többé nem járulnak hozzá a gazdasághoz, ha rosszul kezelik őket. 1928-ban Elton Mayo szociális tudós elkezdte kutatni a jobb munkakörülmények hatását a munkavállalókra. Nem meglepő, hogy a jobb körülmények között dolgozók többet termeltek. Mayo felfedezte, hogy jobb körülmények között a munkatársak csapatként dolgoztak és nagyobb teljesítményt produkáltak. Támogatta az alárendeltek és a felügyelők közötti erősebb emberi kapcsolatokat, amelyeket „az emberi kapcsolatok mozgalmának” nevezett.
Emberi erőforrás-megközelítés
Az 1960-as évekre a vezetők és a kutatók rájöttek, hogy csak azért, mert a munkavállalónak jobb munkakörülménye van, nem jelenti azt, hogy keményebben fog dolgozni. Ehelyett új elmélet alakult ki. Mind a főnökök, mind a társadalomtudósok arra a következtetésre jutottak, hogy minden munkavállalónak egyedi igényei vannak, és személyre szabottabb motivációt igényel, hogy többet termeljen. A vállalkozások a munkavállalókat eszközként vagy erőforrásként kezelték, amelyeknek meg kellett termeszteniük és bátorítaniuk kellett ahhoz, hogy a vállalat sikeres legyen.
Erőforrások fejlesztése
A 20. század utolsó évtizedeiben a felügyelők összpontosítottak a szervezeti és az egyéni munkavállalói célok közelítésére. Ehhez a vezetők törekedtek arra, hogy a munka értelmes legyen. A felső vezetés a humánerőforrás-szakemberek számára felelősséget jelentett az alkalmazottak készségeinek optimalizálásában egy értékesebb, képzettebb munkaerő létrehozásához. Ez a tendencia a 21. században érvényesült, és a humánerőforrás-osztályok hangsúlyozták a készségfejlesztést és a munkavállalók képzését.
