A nemzetközi kereskedelem korában élünk, ahol a vállalatok külföldön vásárolnak és értékesítenek árukat, és a határokon átnyúló üzleti tevékenységet folytatnak. Ez lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy eladják termékeiket, bárhol is vannak piacok, és megosszák az árukat világszerte. Figyeljen azonban a nemzetközi kereskedelemre, és látni fogja, hogy a legtöbb hazai kormány valamilyen beavatkozást követel meg, hogy megvédje magát a bejövő olcsóbb áruktól. A leggyakoribb védelmi intézkedések tarifákként ismertek.
tippek
-
A tarifa az országba érkező vagy onnan távozó árukra kivetett adó. A kormányok vámokat vetnek ki a fogyasztóknak egy másik országban gyártott termékek megvásárlásának elrettentése érdekében, így drágábbá teszik őket.
A szabad kereskedelem problémája
A szabadkereskedelem legegyszerűbb módja egy példa: két ország, az Egyesült Államok és Vietnam. Mindkét ország hasonló stílusban és minőségben gyárt divatárut. Az Egyesült Államokban gyártott és értékesített ingek hipotetikus kínálatát és keresletét tekintve feltételezzük, hogy az ingenkénti átlagár 25 dollár, és az amerikai gyártók évente 75 millió inget értékesítenek. Vietnámban az átlagos ár 7 dollár.
Ha az Egyesült Államok lehetővé tette a külföldi vállalkozások számára, hogy szabadon kereskedhessenek az országon belül, a vietnami termelők annyi inget tudnának behozni, amennyire tetszett, 7 dollárért. A fogyasztók mindig több vietnami inget vásárolnak, mert olcsóbbak. Ez növeli a vietnami ingek iránti keresletet és csökkenti a hazai ingek iránti igényt. MINKET.A gyártók évente csak 40 millió inget tudnak eladni, ami jelentősen csökkenti a nyereségüket, sőt egyes termelőket is elhúzhat az üzletből.
Tarifa-meghatározás
A tarifa az országba érkező vagy onnan távozó árukra kivetett adó. Ez az adó ad valorem-adó lehet, amely a termék árának időről időre rögzített százalékaránya, vagy egy adott adó, amely ugyanaz marad, függetlenül attól, hogy mi történik a termék árával. Akárhogy is, a behozatali tarifák célja az, hogy megállítsák az olcsó árukat a tengerentúlon az országba való belépéstől, és ellopják a hazai termelők piaci részesedését. Ebben az értelemben a tarifák a protekcionizmus egyik formája, amelyet arra kényszerítenek, hogy megtakarítsanak olyan iparágakat, amelyek különösen érzékenyek a tengerentúli versenyre.
A támogatók szerint a tarifák védik a munkahelyeket és a béreket az olcsóbb külföldi munkaerőtől. Tarifák nélkül a vállalat el tudná bocsátani a drága amerikai munkaerőt, áthelyezni a gyártási műveleteit Ázsiába, majd visszaszállítani az árut az országba, hogy nyereséggel eladja. Ha a díjak magasabbak voltak, mint a kiszervezéssel járó költségek, akkor a vállalatok belföldi munkaerővel kezdték használni az árukat.
Szabad kereskedelem és díjszabás példa
Visszatérve a szabadkereskedelmi példánkhoz, tegyük fel, hogy a kormány 10 dolláros tarifát szab minden Vietnamból érkező ingre. Egy vietnami ing ára 17 dollárra emelkedne. Ez felborítja a keresletet, mivel a fogyasztók a vietnami ingek számának csökkenése miatt a megnövekedett ár miatt kevesebbet vásárolnak. A vietnami gyártók a magasabb eladási árak miatt szenvednek, bár továbbra is exportálniuk kell az USA-ba, amíg még mindig ingeket értékesítenek, magasabb áron 17 dollárért. Ebben a helyzetben a hazai termelők nyertesek. Sokkal kevesebb piaci részesedést fognak elveszteni, mint amennyit a szabad kereskedelem során elvesztettek volna. A tarifák nagyobb teljesítményt adnak nekik a divatpiacon.
Ki élvezi a tarifát?
A behozatali tarifák az importadók, így ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok kormánya minden alkalommal pénzt keres, amikor valaki importál egy terméket a tengerentúlon. A vietnami ingek esetében a kormány 10 dollárt fizet minden Vietnamból érkező ingért. Ha 15 millió vietnami pólót importáltak, a kormány 150 millió dollárt tesz. A tarifák előnyei tehát kettősek: a kormány a behozatal adózásán keresztül pénzt szerez, és az USA-beli gyártók több árut termelhetnek és értékesíthetnek, és nagyobb piaci erővel rendelkeznek.
Vámtarifák elleni viták
Nem mindenki egyetért a behozatali tarifák elképzelésével. Az ellenfelek azt állítják, hogy minden cselekvés esetében egyenlő és ellentétes reakció van. Amikor egy kormány tarifákat vezet be, akkor elkezdhet egy tit-for-tat megtorló kereskedelmi háborút, más országokkal pedig egyre magasabb behozatali tarifákat vezetnek be. Ez lényegében megakadályozza, hogy az exportőrök értékesítsék árukat tengerentúlon és saját országuk természeti erőforrásainak kiaknázását.
A versenyt megakadályozza egy olyan tarifa, amely megakadályozza, vagy olyan magas, hogy megakadályozza az áruk behozatalát. A fogyasztók sokkal többet fizetnek a termékekért, mivel a tarifa hozzáadódik az árukhoz, vagy egyáltalán nem fér hozzá az olcsó termékekhez. A legtöbb kormányzati beavatkozáshoz hasonlóan ez egy kiegyensúlyozó cselekvés a hazai protekcionizmus és a bevételek növelése között, a fogyasztók alacsonyabb áraival szemben.
