Az ipari kapcsolatok leírják az iparág és az alkalmazottak közötti összetett, folyamatosan változó kapcsolatot. Az iparági kapcsolatok többféle általános elmélete is létezik, amelyek mindegyike eltérő felelősséggel és funkcióval rendelkező munkavállalói szakszervezeteket és üzleti menedzsmentet vet fel.
Három fő elmélet
Az ipari kapcsolatoknak négy elsődleges elmélete van: unitarista, pluralista, marxista és radikális. Ezek az elméletek hangsúlyozzák (vagy elutasítják) az ipari kapcsolatok folyamatának és / vagy funkciójának különböző elemeit, attól függően, hogy milyen értékeket és normákat tisztelnek a filozófia.
Unitarista elmélet
Az ipari kapcsolatok unitarista elmélete hangsúlyozza a munkáltatók és a munkavállalók társfüggőségét. Egy szervezetnek egy szervezet integrált, barátságos és együttműködő egész.
Az unitaristák nem részesítik előnyben a munkavállalói szakszervezeteket. Úgy vélik, hogy egy ilyen szervezet iránti hűsége csökkentené a munkavállalók lojalitását a vállalathoz (a munkaadó és a munkavállalók közötti kapcsolat megszakítása).
Pluralista elmélet
A pluralista elmélet hangsúlyozza a vezetés és a szakszervezetek reprezentatív funkcióját, és megerősíti a kollektív tárgyalások értékét (és legitimitását).
A pluralisták a vezetésen belüli és a szakszervezeteken belüli szervezeteket jogosnak tekintik. Úgy vélik, hogy a menedzsment elsődleges feladata, hogy koordinálja, kommunikálja és meggyőzze, nem pedig ellenőrzést vagy keresletet.
Radikális elmélet
Nem szabad összekeverni a marxista elmélettel, a radikális elmélet az ipari kapcsolatokat a szükséges (de nem ideális) eredménynek tekinti, amikor a munkavállalók megvédik magukat az erős nagyvállalatoktól.
A radikálisok úgy vélik, hogy a nyereség-éhes vállalatok nem tekintik (a jogi kötelezettségektől eltekintve) a munkavállalóikhoz, és hajlandóak minden tőlük rejlő lehetőség mellett profitálni tőlük.
Marxista elmélet
Az ipari kapcsolatok marxista elmélete azt állítja, hogy a kapitalizmus korrupciót és kapzsiságot vet fel, így a munkavállaló szenved, miközben a vállalatok nyereséget szenvednek.
A marxisták azt állítják, hogy az intézmények sokkal jobb munkáltatók lennének, ha állami szervezetekként működnének, míg a kompenzáció szabványosított lenne a kooperatív, nem versenyképes munkakörnyezet elősegítése érdekében.
