A vállalatirányítás legtöbb elmélete kiindulópontként személyes önérdeket használ. A felügyeleti elmélet azonban elutasítja az önérdeket. Az Ügynökség elmélete az önérdekelt magatartásból indul ki, és azon alapul, hogy a tulajdonjog elválasztása az ellenőrzéstől függ. A vezetők feltételezik, hogy a saját pozíciójuk javítása érdekében dolgoznak, miközben a testület irányítja a vezetőket, és így zárja be a két struktúra közötti szakadékot.
A vezetők motivációja
A gazdálkodási elmélet szempontjából a vezetők más célokat keresnek a pénzügyi mellett. Ezek közé tartozik az értékérzet, az altruizmus, a jó hírnév, a jól elvégzett munka, az elégedettség és a célérzet. A felügyeleti elmélet szerint a vezetők lényegében jó munkát végeznek, maximalizálják a vállalati nyereséget és jó hozamot hoznak a részvényesek számára. Nem feltétlenül teszik ezt a saját pénzügyi érdekeik miatt, hanem azért, mert erős kötelességüket érezik a cégnek.
Azonosítás a cégnél
Az Ügynökség és a felügyeleti elméletek két nagyon különböző helyiségből indulnak ki. Az alapügynök problémája olyan egyedek körül forog, akik önmagukban egyedül tekintik magukat, bármilyen más értelmes melléklet nélkül. A felügyeleti elmélet szerint azonban a vezetői pozícióban lévő személyek nem tekintik magukat elsődleges egyedeknek. Ehelyett ők magukat a cég részévé teszik. A menedzserek elmélete szerint a menedzserek egyesítik egójukat és értékérzetüket a cég hírnevével.
Politikák, szerepek és elvárások
Ha egy vállalat irányítási módot alkalmaz, bizonyos politikák természetesen követik. A vállalatok részletesen meghatározzák a vezetők szerepét és elvárásait. Ezek az elvárások nagyon célorientáltak lesznek, és célja, hogy felidézze a vezető képességérzetét és értékét.
A felügyeleti elmélet támogatja a vezetőket, akik szabadon követhetik saját céljaikat. Ebből természetesen következik, hogy a vezetők természetesen "vállalati férfiak", akik a céget a saját céljuk előtt helyezik el. A szabadságot a cég javára fogják használni.
A felügyeleti elmélet következményei
A gondozási elmélet következményei azon az értelemben forognak, hogy az individualista ügynökségi elmélet túllépett. A bizalom, minden más dolog egyenlő, igazolható a vezetők és az igazgatósági tagok között. Olyan helyzetekben, ahol a vezérigazgató nem az igazgatóság elnöke, az igazgatótanács biztos lehet abban, hogy egy hosszú távú vezérigazgató elsősorban jó menedzser, nem pedig gazdag ember lesz.
Alternatív megoldásként, ha nem egy ügyvezető igazgató is van, nem jelent problémát, mivel nincs jó ok arra, hogy ezt a pozíciót felhasználja, hogy gazdagítsa magát a cég költségén. Másként fogalmazva, a felügyeleti elmélet szerint a vezetők azt akarják, hogy gazdag jutalomban részesüljenek az erőfeszítéseikért, de hogy egyetlen menedzser sem akarja, hogy ez a vállalkozás költségére legyen.
